a kezdetek:
A céget 1991-ben az Aluterv FKI (az egykori Fémkut) Hegesztő
Laboratóriumának szakmai bázisából kiindulva alapította három
fejlesztő mérnök és egy hegesztő szakoktató. A szakmai tevékenység
felölelte az alumíniumipar teljes vertikumában felvetődő hegesztéstechnológiai,
és ehhez kapcsolódó anyagvizsgálati kérdések fejlesztési és
kísérleti kutatás vonatkozásait.
Évtizedeken át gyűlt a tapasztalat a fémek feldolgozására vonatkozóan
nemcsak a kísérletezés, kutatás, fejlesztés, hanem a gyártás
üzemi meghonosítása, az oktatás, sőt a különleges gyártás kivitelezése,
valamint a javítóipar terén is.
A mai igények jellemzően kevésbé az elméleti kutatásra, sokkal
inkább az igényes és különleges termék, technológia, és anyagféleség
kérdésköreire irányulnak, így a jelenlegi fő tevékenység is
ezekre összpontosít, és az eszközpark is ebbe az irányba fejlődött.
célkitűzésünk:
Célkitűzésünk, hogy partnereinknek abban nyújtsunk segítséget,
ami meghaladja a napi rutinhoz szükséges felkészültségét. Ott
szeretnénk szolgáltatást nyújtani, ahová már nem célszerű, nem
kifizetődő partnercégeink készségeit fölfejleszteni. Bizonyos
esetekben viszont éppen mi irányítjuk a kívánt fölfejlesztést,
ami után útjára bocsátjuk a közösen megteremtett gyártási kultúrát.
minőségpolitikánk:
Minőségpolitikánk szerint nem elégszünk meg a vevőink által
velünk (termékünkkel, szolgáltatásunkkal) szemben támasztott
követelmények teljesítésével, hiszen tisztában vagyunk, hogy
a követelmények egzakt meghatározása már a problémamegoldás
szerves része. Gyártás estén vizsgáljuk a termék teljes életciklusát,
javítás esetén az előéletet, a tönkremenetel módját és a további
várható igénybevételt. Ezek alapján a megrendelővel közösen
mérlegelve határozható meg a teendők módja, sőt műszaki követelményszintje.
A TULAJDONOSOK:
Dr Mórotz Miklós:
Gépészmérnök, okleveles hegesztő szakmérnök, műszaki doktorátusát
hegesztéstechnológiai témából szerezte. Mérnöki pályafutását
a Fémipari Kutatóintézetben kezdte, melynek Hegesztő Laboratóriumában
előbb tudományos munkatárs, majd a Laboratórium vezetője lett.
Ezidő alatt számos tudományos eredmény (doktori disszertáció,
publikáció, diplomamunka) és újszerű gyakorlati műszaki megoldások
fémjelezték a Laboratórium szakmai munkáját.
Kezdettől fogva a Metalweld Kft ügyvezető igazgatója, aki hosszú
idők kutatás-fejlesztési és gyártási tapasztalatait a megrendelők
minőségi kiszolgálásának, cégünk felfuttatásának szolgálatába
állította.
Huber István:
Gépészmérnök, okleveles anyagvizsgáló szakmérnök, okleveles
hegesztő szakmérnök. Szakmai pályafutását a Csepeli Fémmű Anyagvizsgáló
Laboratóriumában kezdte, majd pedig a Fémipari Kutatóintézet
Hegesztő Laboratóriumának tudományos munkatársa lett.
Itt hosszú időn keresztül a tudományos kutatástól kezdve, a
technológiafejlesztésen és oktatáson keresztül, az egyedi prototípus
gyártásig széles körben tevékenykedett.
Időközben a Bánki Donát és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolákon
vett részt az oktatásban.
A Metalweld Kft alapító tagja, aki értékes szaktanácsadói tevékenységgel
támogatja a cég napi működését.
Dr Karasszon Mihály:
Gépészmérnök, hegesztő szakmérnök, doktorátusát ebben a szakmai
műhelyben készítette..
A BME Mechanikai Technológia Tanszékén, majd az Aluterv FKI
Hegesztő Laboratóriumában dolgozott, utóbb tudományos munkatársként.
Utána a Huss Gépgyárban hegesztett acélszerkezetek gyártásában
szerzett üzemi tapasztalatokat. Az oktatás, kutatás és praxis
után a kereskedelembe kerül a Thyssenhez, majd vezeti a képviseletet,
minden fémes alapanyag forgalmazásával foglalkozik. A Ferroglobus
privatizációja után ott a nemesacélok, nemvasfémek és fényesacélok,
hegesztőanyagok termékmanagere.
Ezután a Beroha csőkereskedelmi cég ügyvezetője.
A Metalweldnél eseti konzultánsként működik.